Átfogó reform és érzelmi támogatás nélkül téboly még több gyermeket vállalni ebben a pusztuló világban, ráadásul létezik toxikus feminitás is

„A szerzett sebek, elutasítások és elfojtások, a kéretlen kritikai megjegyzések egy idő után elvezetik a mindig engedelmes, szolgálatkész »jó kislányt«, akit belénk neveltek, a harag állapotába. Ki a környezetére, ki a rendszerre haragszik, van akiből kirobban, más befelé perzseli magát, nem ritkán betegségben vagy függőségben találnak utat a testében tárolt, feldolgozatlan traumái (erről Máté Gábor klinikai pszichológus több kitűnő művet írt). Amikor egyszer csak megérkezik a düh, az egy ijesztő, instabil, sebezhető állapot. Hiszen ha eddig nem volt biztonságos nemet mondani, határokat állítani, vagy csak nem volt illendő nőként dühösnek lenni, a frusztrációnk kifejezése különösen veszélyes. Mondják, hogy a harag rossz tanácsadó, pedig fontos jelzés és önvédelmi reakció, hogy így már nem mehet tovább. Ha sikerül megfogalmazni, figyelmet és teret adni neki, átfordítható cselekvő energiává, ami arra ösztönöz, hogy változtassunk.

Bontsuk le a minket már nem szolgáló struktúrákat, kapcsolatokat, rúgjuk fel a szerződéseinket, melyekben magunk vagy nőtársaink ellen fogadtuk meg valamit, építsük újra az önértékelésünket, szabaduljunk a minket elválasztó, belsővé tett nőgyűlölettől, ültessük el és ápoljuk kapcsolatainkban a női szolidaritást.

Mert ha mi nők, anyák és lányok magunknak és egymásnak sem adjuk meg a megbecsülést, értékelést és a tiszteletet, hiába várjuk, hogy kinyíljanak a szemek és a fülek a nők helyzetére, igényeire és kéréseire, és elinduljon a társadalmi (akár globális) szemléletváltás, ami a nagy rendszerek átalakításához, anyagi és emberi oldalról is fenntarthatóvá alakításához szükséges. Kezdhetjük akár anyák napján, az anyatársaink elismerésével.”

***